Szereld magad öntözőrendszered!

Bizony elég sokszor futottam abba bele, hogy az általam felmért öntözőrendszer terve és árajánlat kiírása alapján később más, leggyakrabban a kert tulajdonosa készítette el később az öntözőrendszert. Ezzel semmi baj sincs, azonban egy kereskedőnek jól esik az után, ha már dolgozott vele néhány órát az, hogy legalább tőle vásárolják meg a telepítésre váró öntözőrendszer alkatrészeit.

Volt az is, hogy így történt, és volt olyan is, hogy direktbe így kérték ügyes kezű és barkácsolni szerető emberek. Ezek után döntöttem úgy, hogy kifejlesztek erre egy ágazatot és kifejezetten olyan vállalkozó kedvű amatőr öntözőrendszer telepítőket keresek, akik saját maguk számára végeznek el otthon a házban és a ház körül mindent. Végiggondolva a dolgot egy egész jó kis ajánlattal sikerült előrukkolnom, amiben az öntözőrendszer megtervezését én végzem el ajándékba ingyenesen. Ez azért különösen hasznos, mert az öntözőrendszer megtervezése az, ami igazán képzettséget igénylő feladat ebben a szakmában, ezáltal a legnehezebb 2/3-án van túl, aki bevállalta velem ezt a kalandot.

A tervezést követően és az árajánlat elfogadása után az öntözőrendszer alkatrészeit összekészítem és az átadáskor egy korlátlan ideig tartó bemutatót tartok a számára a teljes megértés eléréséig. A továbbiakban még biztosítok mellé egy öntözőrendszer összerakási segédletet is, ami egy füzet képekkel és leírásokkal, hogy könnyebben lehessen a munkafolyamatokat megérteni. A weboldalamon is bemutatom részletesen képekkel az öntöző részelemeinek a bemutatását, ami szintén segítségül szolgálhat. A munka végzése közben pedig állandó telefonos elérhetőséget biztosítok annak érdekében, hogy az ezek után még mindig felmerülő kérdéseket maradéktalanul megválaszoljam. Az eltelt évek során mára már rengeteg ilyen öntözőrendszer telepítésen vagyunk túl és büszkén elmondhatom, hogy semmilyen negatívum nem maradt hátra ezekből. Ma már tengernyi ajánlást élvezek azok a megrendelők körében, akik így telepítették le a kertjükbe az öntözőberendezést!